A pedagógus szerepe

A pedagógus szerepe

👨‍🦰Tévedés lenne a pedagógusnak azt hinnie, hogy ő áll egy tanóra középpontjában. John Hattie oktatáskutató is felhívja rá a figyelmet: ahelyett, hogy magunkra koncentrálunk és arra, hogyan tanítunk, inkább azt kéne megfigyelnünk, a gyerekek hogyan tanulnak. Megfejtenünk, hogy a gyerekek fejében mi játszódik le a tanulási folyamat közben.

💁🏻A pedagógus szerepének értelmezését azonnal meglátjuk, amint belépünk egy terembe. Talán itthon is egyre ritkább a klasszikus elhelyezés, amelyben a tanári asztal középen áll, mint egy pulpitus. Ebben az elhelyezésben a tanár a középpont, minden tanuló őt nézi. De ezen kívül sajnos ez a felállás azt is sugallja – tévesen -, hogy a pedagógus minden tudás forrása.

🍀Szerencsére egyre gyakrabban látjuk, hogy a tanári asztal félre van tolva az ablakhoz, ami a gyerekek felé történő nyitást jelképezi.

📌De menjünk mindenképpen ennél is tovább.

A tanári asztal lehet:

– közös tanulás helyszíne,

– segítő állomás,

– párbeszéd tere, ahol a tanári szék mellé mindig ki van készítve egy másik, akár szemben még egy harmadik szék is.

🌱Idén először úgy alakult, hogy mivel páratlanul vagyunk, üres maradt egy hely a gyerekek között. Ha tehetem, beülök ide. Magam mellé ültettem két tanítványomat, akiknek a legnagyobb szükségük van támogatásra és magammal szemben is letettem egy széket, ha valakinek segítségre van szüksége. Egészen más minőség így a gyerekek között ülni. Valóban látom őket.

💡Őszintén hiszem, hogy újra kell gondolnunk a pedagógusszerepet. A tanár immár nem főnök, hanem szervező, menedzser, asszisztens, facilitátor, támogató, és nem utolsósorban megfigyelő, aki segít a gyerekeknek kihozni magukból a legtöbbet.

Hinterlasse einen Kommentar