Annanéni

Személyre szabott oktatás – egyéni támogatás a tanórán

Az UNESCO szerint a minőségi oktatás egyenlő a személyre szabott oktatással, tehát azzal, hogy az iskola és a pedagógus mennyire képes választ adni a diákok egyéni igényeire. Sokáig nem volt érdekes az egyén a közoktatásban. Az utóbbi évtizedekben kirobbanó társadalmi problémák miatt azonban a figyelem középpontjába került a közoktatás igazságossága. A felmérések pedig kimutatták, hogy az állami közoktatási rendszer még a legfejlettebb országokban sem képes felszámolni az esélyegyenlőtlenséget. Ez tehát a kihívás.

Az oktatáskutatók szerint a tanulók fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszköze az egyéni támogatás, ami tekinthető első lépésnek a személyre szabott oktatás felé vezető úton. Az egyéni támogatás többféle lehet (pl. scaffolding, tananyag egyszerűsítése, feladat egyszerűsítése – ezekről később írok).

Ebben a bejegyzésben a diák és a tanár közti, tanórán zajló, személyes párbeszédről ejtenék néhány szót.

A támogató párbeszéd során a pedagógus feladata:

kapcsolódni – valódi érdeklődést mutatni a gyerek iránt, és

segíteni – konkrét visszajelzést adni.

A tanulást az a visszajelzés viszi előre, amely nem a gyereket minősíti, hanem a munkáját:

„Mit csináltál jól?”

„Mit lehetne legközelebb másképp?”

Az ilyen típusú visszajelzés motiváló.

Ezzel szemben az olyan mondatok, mint „Ügyes vagy!” vagy „Jó tanuló vagy!” valójában nem segítenek. A gyerek nem tudja, mitől ügyes – és félni kezd attól, vajon legközelebb is „elég ügyes” lesz-e.

A teremben járkálva, a munkájukat figyelve, meg-meg állva, pár mondattal is sokat lehet segíteni. De akár leülhet mellénk egy-egy tanuló, és együtt nézzük át a füzetét, együtt javítunk. A közös javítás tanulással jár, míg a javított füzetek kiosztása nem feltétlenül.

Az egyéni támogatás időt, energiát, de főleg odafigyelést és szervezést igényel. Ráadásul nincs rá kész recept. De hosszú távon minden perc megtérül.

Van olyan módszered, amivel könnyebb egyenként támogatni a gyerekeket?