Annanéni

Gyermekjogok – mit tehet az osztályfőnök?

Nehéz szavakat találni arra, ami gyermekb:ántalmazás terén ezekben a napokban a szemünk elé tárul. Kapcsolódva a témához ma arról szeretnék írni, mit tehet – és mit kell tennie – egy alsó tagozatos osztályfőnöknek a gyermekvé:delemért.

Berlinben tanítottam, amikor hat héten át járt hozzánk egy rendőrnő a Karlchen-Projekt keretében. Körbeültünk a gyerekekkel, a rendőrnő pedig elővette Karlchent – egy nagy, kedves plüssbabát –, akit az ölébe ültetett, és elváltoztatott hangon „meséltetett” vele különböző helyzeteket. Minden héten más téma került elő: bántal:mazás, megfélemlítés, elcsalogatás.

Karlchen elmondta például, hogy az edző megpaskolta a fenekét, és ez neki kellemetlen volt. A gyerekek először megbeszélték az esetet, majd a rendőrnő elmondta, hogyan kell értelmezni a helyzetet, és mit tegyenek, ha velük vagy egy társukkal történik hasonló. A végén együtt gyakoroltuk: „Nem akarom. Ezt ne csináld!” – amíg elég határozottan nem ment mindenkinek.

Itthon én magam beszélem át ezeket a témákat a gyerekekkel. Többek között azt, hogy:

– elmondhatják a vendégeknek és családtagoknak is, ha nem szeretnének puszit vagy ölelést kapni;

– soha nem kell mások előtt levetkőzniük, ha ez nekik kellemetlen – és még orvosnál is kérhetik, hogy csak az orvos láthassa;

– ahol fehérnemű fedi a testüket, oda senki nem nyúlhat;

– senki nem ütheti meg őket;

– nem szabad fenyegetni, zsarolni, és ezt ők sem tehetik mással;

– soha nem mehetnek el idegennel, bármit ígér;

– ha félnek vagy veszélyben érzik magukat, hangosan segítséget kell hívniuk.

Az iskola alapvető feladata, hogy felvilágosítsa a gyerekeket személyes joga:ikról:

– arról, hogy a testük érték és az övék,

– hogy joguk van az érzéseikhez,

– és hogy ki kell állniuk önmagukért.

Egy ilyen foglalkozás jelzőrendszerként is működik. Előfordulhat, hogy a gyerekek egy ilyen beszélgetés során spontán megnyilvánulnak és elmesélik, hogy mi történt velük otthon, vagy máshol. Ilyen esetet is átéltem.

Nem érdemes illúziókba ringatnunk magunkat: a gyermekvé:delem még olyan országokban is rendkívül nehéz, ahol a rendszer jól működik. Sokszor szélmalomharc megoldani egy-egy helyzetet – legyen szó bánta:lmazásról, elhúzódó válásról, vagy gyermekfelügyeleti vitákról. Tanítóként és gyermekvé:delmi felelősként többször találkoztam olyan helyzettel, amelyben az iskola és a gyermekvé:delmi rendszer bár segíteni próbált, mégsem sikerült megoldást találni.

Bármennyire is nehéz: nincs más út, mint a felvilágosítás, és egy olyan generáció nevelése, amely képes kiállni magáért, és nem hallgat akkor, amikor kiabálni kell.

Ehhez pedig elengedhetetlen a tanítók és tanárok megfelelő képzése. Családon belüli erőszak és súlyos nehézségek minden társadalmi rétegben előfordulnak. Nincs olyan pedagógus, aki ne találkozna ilyen esettel pályája során. Nekünk kell ott lennünk a gyerekek mellett akkor is, amikor a legnehezebb helyzetek állnak elő. Tudnunk kell velük beszélni, a szülőkkel kommunikálni, és szakemberektől, a gyermekvé:delmi rendszertől segítséget kérni.

Abban bízom, hogy most, hogy a téma ekkora nyilvánosságot kapott, történik valami érdemben is – és társadalmi szinten megértjük végre, hogy az elhallgatás senkinek sem segít.