Annanéni

Osztályzás és teljesítményértékelés – ideje újragondolni

Úgy gondolom, hogy az iskola egyik leginkább elavult eleme a jelenlegi formájában működő osztályozás és teljesítményértékelés. Nem azért, mert ne lenne szükség visszajelzésre – épp ellenkezőleg. Hanem azért, mert az osztályzatok mai formájukban nem segítik a fejlődést, és nem nyújtanak valódi, használható visszajelzést a gyerekek számára.

Az osztályzatok jelenlegi formájukban:

– Semmitmondóak. Egy jegyből a gyerek (és gyakran a szülő sem) nem érti meg, mit csinált jól, és min kellene változtatnia.

– Rombolják a belső motivációt, mert elsősorban külső jutalomként vagy büntetésként működnek.

– Hiányzik mögülük a transzparens kritériumrendszer. A gyerekek sokszor nem tudják, milyen szempontok alapján kapták az adott jegyet, vagy egyáltalán: mit vártak volna el tőlük.

Így az értékelés nem a fejlődést támogatja, hanem bizonytalanságot, megfelelési kényszert és állandó összehasonlítást termel.

Milyen lenne egy személyes fejlődést támogató értékelési rendszer?

Szerintem egy valóban fejlesztő teljesítményértékelés az alábbi alapelvekre épül:

Előre ismert, pontos kritériumrendszerre támaszkodik. Minden értékeléshez tartozik egy átlátható szempontrendszer, amelynek elemei külön-külön is értékelhetők (százalékkal, pipával, + / – jellel).

Egy fogalmazás esetében például ilyen kritériumok szerepelhetnek:

– figyelemfelkeltő cím,

– logikus tagolás,

– feszültség felvezetése és feloldása,

– koherens gondolatmenet,

– frappáns befejezés,

– nyelvhelyesség,

– helyesírás.

Elkülöníti a tudást és a kompetenciákat. Nem mindegy, hogy valaki mit tud, és az sem, hogy mit tud kezdeni azzal, amit tud. A kettő nem azonos – és külön is kell értékelni.

Szöveges visszajelzést ad. Olyan visszajelzést, amelyből a tanuló pontosan érti:

– miben erős,

– miben fejlődött,

– és mi lehet a következő lépés.

De mit tekintünk egyáltalán teljesítménynek?

Ez talán a legfontosabb kérdés.

A 21. századi kompetenciákról szóló bejegyzésemmel összhangban nehéz lenne azt állítani, hogy a lexikális tudás megléte önmagában elegendő mércéje a teljesítménynek. Értékelnünk kellene azt is, hogy a tanuló:

– tud-e gondolkodni,

– képes-e a tudását problémamegoldásra használni,

– összefüggően tud-e beszélni egy témáról,

– tud-e érvelni,

– képes-e prezentációt tervezni és megtartani,

– együtt tud-e dolgozni másokkal,

– és még sok minden mást.

A teljesítmény lekérdezését is újra kell gondolni.

Nem mindegy,

– milyen formában,

– milyen gyakorisággal,

– és milyen céllal kérdezünk vissza.

A témazáró dolgozatok egyeduralmát érdemes lenne korlátozni, és nagyobb teret adni olyan formátumoknak, amelyek valódi, felhasznált tudást és kompetenciákat mutatnak meg:

– projektmunkák,

– prezentációk,

– fogalmazások,

– kutatómunkák,

– csoportos feladatok,

– videókészítés,

– kísérletek megtervezése és dokumentálása, és egyéb produktumok formájában.

Zárásként

Az értékelés nem adminisztratív kötelezettség, hanem pedagógiai eszköz. Ha jól használjuk, motivál, irányt mutat és fejlődést indít el. Ha rosszul, elveszi a tanulás örömét – éppen azoknál a gyerekeknél, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a támogató visszajelzésre.

A kérdés nem az, hogy kell-e értékelni, hanem az, hogy mit, hogyan és miért.