Annanéni

Tizennyolc év alatt hét iskolában fordultam meg. Mindig én döntöttem úgy, hogy továbbállok: hol szakmai, hol magánéleti okokból. Ezalatt sokféle intézményt, tantestületet és vezetői működést láttam.

Két intézményben volt szerencsém igazán jó vezetőkhöz. Az egyikben két nő vezette közösen az általános iskolát. Tökéletesen különböző karakterek voltak, mégis minden lényegi kérdésben egyetértettek, és remekül kiegészítették egymást. A másik alkalommal egy nyugdíjas hölgy vállalta el átmenetileg, egy tanévre az iskola vezetését. Az ő ereje részben éppen a helyzetéből fakadt: neki már nem kellett attól tartania, hogy kivel kerül konfliktusba, mert senki nem tudott neki igazán ártani. Így képes volt kiállni olyan ügyekért is, amelyektől mások sajnos ugyanebben a pozícióban visszariadnak.

Ebben a három számomra hiteles vezetőben sok közös volt. Pragmatikusak voltak. Lojálisak voltak a beosztottaikhoz és a helyetteseikhez: kiálltak mellettük, támogatták őket. Mindig nyitva állt az ajtajuk. Soha nem személyeskedtek, a hangvételük mindig pozitív és tiszteletteljes maradt. Sokszor dicsérték a kollégákat, hogy erőt adjanak nekik – néha talán még akkor is, amikor a kritika is elkélt volna. Kritikával csak akkor éltek, amikor az valóban elkerülhetetlen volt, és akkor is emberséges hangnemben.

A több száz, idén lejáró igazgatói ciklus kapcsán szeretnék hozzászólni ahhoz, kit tartunk alkalmas igazgatónak. Magam is dolgoztam vezetői, koordinátori és középvezetői pozícióban, így közelről láthattam, milyen tulajdonságokra, milyen tudásra és milyen belső tartásra van szüksége annak, aki egy iskola élén áll.

A vezetői pozíció magányos. Bármilyen demokratikus és transzparens is egy vezetés, az igazgató mindig sok titok tudója. Folyamatosan figyelnie kell arra, mit mond, hogyan fogalmaz, és mit nem mond ki. Jó politikusnak és jó diplomatának kell lennie. Tudnia kell tárgyalni, és tudnia kell hitelesen, meggyőzően megszólalni egy teljes tantestület előtt.

Menedzser vagy vezető?

A vezetőnek víziója van, és ebbe a vízióba bevonja a tantestületet. A vezető olyan ember, akit követni akarunk. Ő az iskolafejlesztés szellemi irányítója: képes megmutatni, merre van az előre, és képes elhitetni a tantestülettel, hogy arra érdemes menni, mert ott az iskola jobb lesz.

A menedzser ezzel szemben pragmatikus. Ő az, aki hatékonyan kezeli a hiányzásokat, helyettesítéseket, órarendeket, beosztásokat, konfliktusokat, felháborodott szülőket, nehéz osztályokat és penészes falakat.

A jó igazgatónak mindkettőnek kell lennie. Nem elég víziót adni, ha közben szétesik a működés. És nem elég tökéletesen menedzselni a hétköznapokat, ha közben nincs irány, nincs közös cél, nincs fejlődés.

És milyen főnök legyen? Az abszolút liberális, aki reggeltől estig a kollégákkal beszélget a jó hangulat érdekében? Vagy az abszolút autokrata, aki az irodájában ül, és mindenki összerezzen, ha behívatja? Természetesen egyik sem. A jó vezetőnek egyszerre kell elérhetőnek, emberségesnek és határozottnak lennie.

Az egyik legfontosabb feltétel mégis az, hogy szakmailag elfogadható és tiszteletre méltó ember legyen a teljes tantestület számára. Olyan szakember, aki ha bemegy bárki órájára, ahhoz hitelesen tud hozzászólni. Olyan ember, akihez a tanárok szívesen fordulnak tanácsért. Nem azért, mert ő mindent jobban tud, hanem mert van tapasztalata, rálátása, és valóban odafigyel.

Ezt a feladatot lehetetlen egyedül ellátni. A jó vezető ezért csapatot épít maga köré. Tudja, hogy nem kell mindenhez neki értenie a legjobban, de tudnia kell, kitől kérdezzen. Tudnia kell delegálni, meghallgatni, dönteni és felelősséget vállalni.

Szerintem vezetőként különösen fontos az elérhetőség, a támogatás, a tanárok munkájának megköszönése és elismerése, valamint az, hogy a fajsúlyos döntések előtt legyen valódi véleménykérés és valódi megbeszélés. Nem látszatkonzultáció, hanem olyan párbeszéd, amelynek tétje van. Az igazgatónak olyan tanári közösséget kell kialakítania maga körül, olyan tantestületi légkört, amelyben a minőség és a fejlődés iránti elkötelezettség, a lelkesedés közös.

Azt tapasztaltam, hogy sajnos kevés az igazán jó vezető. Láttam olyat, akinek volt víziója, de képtelen volt bevonni a tantestületet, így az újításai a kollégák többsége számára inkább teherként jelentek meg. Ez az iskolafejlesztés fenntarthatatlan formája. Láttam olyat is, aki jó hangulatot tudott teremteni, de közben az ügyek szétfolytak. Ez szintén fenntarthatatlan.

Mint fentebb írtam, néhány alkalommal megélhettem azt is, milyen a jó vezető. Olyan ember, akire fel lehet nézni a tudása miatt. Aki ott van, amikor kell, és akire krízishelyzetben támaszkodni lehet. Aki megszavaztatja azokat a döntéseket, amelyeket van értelme megszavaztatni, a többit pedig határozottan eldönti maga – és vállalja érte a felelősséget.

Érdekes kérdés, hogy kit képzelünk magunk elé, amikor az ideális igazgatóról beszélünk. Sokan talán még mindig egy középkorú férfit. Pedig az én legerősebb vezetői példáim nők voltak.

Diákként az ember ritkán emlékszik az iskolaigazgatóra. Kivéve, ha emlékezetes. Én a budapesti Eötvös József Gimnáziumba jártam, ahol egyszer egy szünetben a büfé előtt egy fiú felpofozott egy lányt. Doba László igazgató még aznap végigment minden osztályon, és elmondta, hogy az ilyen viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, ezért a fiút azonnali hatállyal felfüggesztette.

Ez a fajta határozott morális kiállás ritka. Pedig az igazgatói szerepnek talán éppen ez a legfontosabb része. Nem az, hogy valaki mindent tudjon. Nem az, hogy mindig mindenkinek megfeleljen. Hanem az, hogy amikor egy közösségnek irányra, tartásra és bátorságra van szüksége, akkor legyen valaki, aki feláll, kimondja, amit ki kell mondani, és vállalja érte a felelősséget.

Az iskola élén álló személy nap mint nap üzenetet közvetít arról, mit tartunk értéknek, mit nevezünk közösségnek, és milyen emberi minőséget várunk el egymástól.